Educatio, 1998.ősz
Az Educatio című, pedagógiával, közneveléssel foglalkozó folyóirat 1998.őszi számának fókuszában a páyalválasztás, továbbtanulás kérdése áll. A tartalomból:
Andor Mihály tanulmánya:Az esélyek újrateremtődése. A családok megpróbálják erlőnyös társadalmi helyzetüket a következő generációra átörökíteni.
Aki egyetemre akar menni, az megy gimnáziumba.
A felsőfokú tanulmányok tervezésénél sokkal jelentősebb a családi háttér szerepe, mint a középiskola kiválasztásánál.
Egy regionális felmérés szerint a megfelelő foglalkozás választásánál a várható jövedelem csak a 4. helyen áll.
A jogász, az orvos és a gépészmérnök szakmákat becsülik legtöbbre, amint az Mártonfi György tanulmányában olvasható.
Ha mindenkinek lesz érettségije, úgy degradálódik az érettségi szerepe.
A középiskolák egyre inkább szelektálnak a felvételinél, pl. tanluámnyi versenyeket rendeznek, ezzel stresszben tartják a diákokat.
Budapesten a fiúk nagy része számítástechnikával, joggal vagy vendéglátással kapcsolatos szakmát választ.
A társadalom az üzletembereknél és a kormányhivatalnokoknál alacsonyabbra, a szakmunkásoknál magasabbra tartja a pedagógusokat. Szinte minden megkérdezett szeirint tanárnak születni kell.