...ajánlok

Ó, te szólistává szerencsétlenedett Bródy János, miért is nyilatkoztál meg a Népszaván keresztül amolyan rágós, bőröndös módra? Az Illés meg a Fonográf után kinek a szövegírója lettél? Tini, te, aki a választások előtt pár nappal hatvannégy éves tinédzser leszel, miért akarsz ősöreg konrádgyörgyökhöz hasonlítani? Jó, nem azt adtad tudtul, hogy te magad már összecsomagoltál, de a riporternő álérzelmi kérdésére, nem félted-e a gyerekeidet, nem bírtál tovább fura függetlenségeddel. Azt felelted: „Én a magam módján megkísérlem felkészíteni valamennyiüket minden lehetséges eseményre. És azt is mondom, tanuljanak nyelveket, készüljenek fel arra, hogy esetleg nem itt fogják leélni az életüket”.

Vedd tudomásul, hogy a Fonográf zenekar volt az én tízes éveim idején a hozzám férő legnagyobb varázs. Az az egyszerre harapós és lágy (a te steelgitárodtól lágy), szárnyaló country-blues zene, aminek a szövege ugyan nem volt mindig közhely- és önismétlésmentes, de prozódiailag mindig rendben volt. Olykor Szörényi Levente rossz szelleme voltál, cinikus szabad szerelmet propagáltál az énekhangján keresztül, de sosem vágtál fültövömön egy alkalmatlan szótagra eső hangsúllyal. Rock and rollra is úgy tudtál szöveget írni, hogy egyetlen magánhangzónak sem kellett megerőszakoltan rövidülni vagy nyúlni. (Hallgasd, mit csinálnak anyanyelvünkből ifjonc kollégáid!) Versfalóként megállapíthatom: kevéssé angolszász slágerszövegekből, sokkal inkább magyar versélményeidből építkeztél.

És most megint kezded, amit a 90-es évek végén, vagyis a Fidesz-kormány alatt. Akkor afféle nyavalyás, ihlettelen bérszámokat írtál Koncz Zsuzsának, miszerint „Hallgass a szívedre, hallgass a szívedre, de a szívünk fáj, és újra fáj, hogy ez túl sok már”. (A Koncz-hang itt Rebi nénisen károgóra váltott, megjelenítve a liberális siralmat, hogy a Fidesz elárulta egykori szövetségesét, a szabad madarakat.) Az ezredfordulón állítólagosan az bántott (Fotex-felügyelőbizottságból épp csak kihullottan), hogy „a Fidesz-gyerekek úgy működnek, mint egy maffia, ha igaz, ha nem, már ilyen a hangulata a dolognak”. Ma meg csak az fáj, sőt fáj-fáj-fáj, hogy Magyar Gárda meg Jobbik van, hogy a társadalom elvakultságra, gyűlölködésre hajló kisebbik része egyre növekszik.

Engeded a riporternek kideríteni: legidőszerűbbnek „Ne várd a májust!” című dalodat tartod. Meg azt, amiben „Ijesztő szelek fújnak, kedvesem, nem hoznak több tavaszt el fényesen, fejünkre hullanak a csillagok, rémülten ébrednek az álmodók”.

Tini, te tényleg álmodból riadsz? És hiszed, hogy ma is van létjogosultsága ezeknek az elcsépelt metaforáknak, ha nem is a Kádár-kori cenzúra kicselezése, de saját őszintétlenséged, elhatalmasodó farizeusságod leplezése végett? A közelgő „Horthy-fasizmus” miatt aggódsz, nem amiatt, hogy ilyen nyolcévnyi balliberális kiskirálykodás, despotizmus, ekkora korrupcióhegyek felgyűrődése után nehéz lesz a kibontakozás? Mikor is utaztál te BKV-járművel? Olvastad a Magyar Nemzet interjúit a BKV volt vezérigazgatóival?

Családfádat is meglengetted a Népszava Szép szó mellékletében. Talán hogy világos legyen, miért kell „mindenre felkészíteni” a gyerekeket, talán hogy a Népszava olvasói még jobban szeressenek. De aztán hirtelen engedékenyre váltottál a beszélgetésben: „Különben nem tartozom azok közé, akik meghatározónak érzik a családfájukat. (...) Szerintem nem az számít, minek születünk, hanem hogy mivé leszünk”. Látod, ezzel előttem megint azt bizonyítod, ismered te a magyar költészetet. Éppúgy tudod, mint én, hogy Illyés Gyula írta: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, – azzal, ecsém: hova mész!”

Ecsém: akkor itt a feladat! Ne ijedj meg tőle! Mit kockáztathatsz? Nyugdíjas vagy, de – sejh – nem kisnyugdíjas...

 

 

forrás: MNO, Joó István jegyzete, 2010. március 17.