...ajánlok

Akárhonnan tekintünk a mögöttünk hagyott két évtizedre, ez, a harmadik Magyar Köztársaság, az egyik legszégyenteljesebb korszaka a magyar történelemnek.

A sors kegyelme által 1990-ben minden lehetőség megvolt rendbe tenni az országot gazdaságilag, kulturálisan és erkölcsileg. Országhatárainkat nem fenyegette ellenség, messze van már a trianoni rombolás, a háborús pusztítás, a Kelet felé nyitottság mellé megjött a Nyugat felé nyitás minden lehetősége, kinyílt a világ, nekünk, Nyugatra távozott százezreknek megnyílt a lehetőség akár a hazatérésre, akár bekapcsolódni a felszabadult ország gazdasági, kulturális, szellemi életébe.

Kádár Levente közgazdász, pénzügyi szakértő előadást tartott már­cius 7-én a sydney-i Magyar Kaszinó ebéd-összejövetelén, s átfogó képet adott a rendszerváltozás előtti és utáni gazdasági helyzetről. A kádári idők érzékeltetése különösen megfogta a hallgatóságot, annak az évtizedei alatt kialakult inkább cserekereskedelmi jellegű gazdálkodása, amiben a termelőeszközök állami tulajdonban, mindamellett a párt felső rétegeinek igazgatásával, a hierarchiának megfelelően nyújtott bőséget a felső rétegnek, de még legalant is, „miénk a gyár” jelmondattal, mindenki lopott, lentebb persze kevesebbet. A világ egyéb részeitől elzárt KGST megalkotta a maga rendszerét, amelyben a Szovjetunió bőségesen ömlő energiaforrásai egyfajta cserekereskedelmi, szakosított termelési módszert hoztak létre, mindenkinek jutott elfoglaltság, míg megszakadhattak a munkában azok, akik a „közelébe” jutottak. Jó hely, pozíció, jutalom, utazás, nyaralás, bármi, ami nem jutott a többségnek, cserealapon, „mit kapok, ha” módon jött létre.

A korrupciónak rendkívüli fokra fejlesztett rendszere alakult ki, amelyben a csalás, a lopás, a vesztegetés – távol attól, hogy szégyen lenne – élelmesség volt, és szánalom szálla a sikertelenekre. Ebbe a bejáratott, megcsontosodott érvényesülési rendszerbe érkezett meg az a nagyhatalmi megegyezés, hogy a szocialista gazdasági rendszer végleges lemaradása miatt a KGST-gazdálkodás beépül a nemzetközi pénzrendszer gazdálkodási rendjébe. Egy fia szó sem esett olyanról, hogy felszabadítás, hogy ideológiaváltás vagy kapitalista győzelem a kommunizmus felett. Gazdasági kérdésekre kellett megoldást találni a liberális gazdaság alapvető filozófiai tétele szerint, ami úgy hangzik, hogy: piacgazdaság. Szigorú előírás volt a békés átmenet. Felesleges volt emiatt aggódni, a magyarokat és a többi hasonló helyzetbe került ország népét inkább meglepte ez a nem várt változás, annak mikéntjét még vágyaiban sem fogalmazta meg, hogy is lett volna alkalmas követelni irányelvet, stratégiát, még kevésbé nemzeti érdeket.

Az az előírás, hogy privatizálni, nagyon természetes módon azt jelentette, hogy minden, ami állami, ezután magánvagyon lesz. A Kádár-világban nem volt könyvelés olyan értelemben, hogy a termelő eszközök, üzemek, épületek, erdők, mezők milyen pénzbeli értéken jegyezhetők. Miért lett volna, ezeket nem adták-vették. Most hirtelen minden áruvá és eladóvá lett. A kádári elit lett az eladó is, a vevő is. Megegyeztek. Külföldiek is jöttek vásárolni. Azok is jól jártak a magyarországi vásárlóerőhöz igazodott árakkal.

Summa summárum, beindult a magyarországi liberálkapitalizmus nemzetközi összefonódásokkal, a nemzeti vagyonból színre lépett új tulajdonosi érdekeltségek gazdaságpolitikájával, a kádári erkölcsök törvényhozási és törvénykezési berendezkedésével. Nem tudott érvényesülni a nemzeti érdek, ami nemcsak a belső bolsevizmusba ütközött bele, hanem a Magyarországon döntő befolyást szerzett nemzetközi tőkés érdekeltségek által felállított akadályokba is. És beleütközött ezeknek az érdekeit érvényesítő nagyhatalmak diplomáciai elvárásaiba, politikai követeléseibe is.

Tehát nem kevés erő akadályozza a nemzeti érdekek érvényesülését.

Rövidesen választások lesznek. A kádári idők meghosszabbításának is felfogható neoliberális-bolsevista rendszer gazdaságilag és politikailag megbukott Magyarországon. Pártjai előreláthatólag kiesnek a kormányzati szerepből. Magyarország sorsa ma attól függ, lesz-e olyan politikai erő az ország élén, amely erős magyar érdekű politikát vezet be, és azt érvényesíteni is tudja. Le kell gyűrnie, le kell szerelnie a korrupt módon létrejött gazdasági erőket, nem kevesebb céllal, mint hogy teljessé tegye a rendszerváltást. Olyan erőt kell felmutatnia, amelynek legalitását és a nemzet iránti elkötelezettségét a világpolitika meghatározó és beavatkozó természetű hatalmai tényként tudomásul vesznek, és nem igyekeznek megbuktatni. Ennek a meghatározásnak indokoltságát az elmúlt húsz év tapasztalata adja.

A harmadik köztársaság jellemzője a korrupció.

Ezt fel kell számolni. Olyan mérvű legyen az átalakulás, ami megérdemelné a „negyedik köztársaság” elnevezést. Például teljesen új alkotmánnyal.

Nem a választási kortesidőszak okán, mint rossz nyelvek állítják, hanem a baloldal szétoszlása miatt jönnek elő napról napra, követhetetlen mennyiségben az állami pénzek szétlopásának esetei. Rengeteg, de csak az éppen feltártak az elkövetett ismeretlenek tömegéből.

„Korrupciós botrányok mindenhol” – ilyen szalagcímek jelennek meg a magyar újságok címoldalán.

Ha egy éhenkórász zsebre tesz az áruházban egy likacsos sajtot, hamarosan a zárkában találja magát. A „tanácsadás” nem ilyen veszélyes, és milliókat utalnak át sok elvtárs számlájára, legálisan – a semmiért. Állami pénzből természetesen. Mert van ugye az állam, és annak van pénze. És az arra való, hogy elköltsék.