Fodrászüzletet kapott ajándékba az intézetis lány
Három és féléves kora óta nevelőszülőknél él, s azt mondja, egyáltalán nem zavarja, ha intézetis gyereknek hívják. Inkább örül neki. Mert tudja: így élhet csaknem 15 éve olyan családban, ahol édes gyerekként kezelik.
Vér szerinti szüleivel esélye sem lett volna, hogy élete vágyát megvalósíthassa. Fodrász szeretne lenni, amihez most újabb szerencse folytán nagy segítséget kapott.– Récsei Renáta, somogyvári fodrásztól érkezett a segítség – újságolta Babai Vivien –, aki nemrég felújította az üzletét, a komplett régi berendezését pedig nekem ajándékozza. El sem tudom mondani, mekkora segítség ez nekem, hiszen minden nagyon drága az induló üzlethez. Májusban vizsgázom, és úgy tervezzük anyuékkal, hogy Fajszon, ahol lakom, megpróbálok majd üzletet nyitni. Amíg nem tudok a saját lábamra állni, anyuékkal maradok.
Vivien azt mondja, valóban otthon érzi magát nevelőszüleinél, mert úgy kezelik, mintha édes gyermekük volna. Elmondása szerint egyszer látta életében az édesanyját, még egészen kis korában, de annyi éppen elég is volt belőle.
– Nem érdeklem, úgy hogy ő sem érdekel engem – mondta. – Édesapámmal tartottam a kapcsolatot, ám ahogy nőttem, úgy távolodtam el tőle is. Sokkal jobb helyem van anyuéknál, náluk a testvéreimmel is együtt lehetek.
Vivien születése után ugyanis édesanyja másik két gyermekét is magukhoz vették a nevelőszülei.
– Kilenc évet vártunk egy harmadik saját gyermekre – mondta Göncziné Csengeri Zsuzsanna –, amikor úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadunk egy kislányt. Aztán amikor megtudtuk, hogy egy, majd két testvére született Vivinek, őket is elhoztuk haza, s van még egy nevelt fiunk. Hat gyermeket nevelünk a sajátjainkkal együtt, s azt szeretnénk, hogy amíg a saját lábukra nem állnak, mellettünk legyenek. Most, hogy Vivi megkapja Renátától a berendezést, amit még most is alig hiszünk el, egy faházban szeretnénk neki kialakítani az üzletet, amit aztán, ha férjhez megy, elvihet magával.
– Én is a nulláról indultam valamikor – indokolta döntését Récsei Renáta –, úgy hogy pontosan tudom, mekkora nagy dolog az, hogyha a leendő fodrász segítséget kap az induláshoz. Ezért döntöttem úgy, hogy ha tudok, a régi berendezésemmel olyannak segítek, akinek az tényleg jól jön. Olyan településre szerettem volna adni a tárgyakat, ahol nincs fodrász. Így került képbe Somogyfajsz és Vivien. Természetesen, amikor szükséges, a házhozszállításban is segítek.
A Gyermekvédelmi Központ munkatársai szerint egyáltalán nem jellemző az ilyen nagylelkű felajánlás. Pedig Somogyban a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok nagyobb része nagyon nehéz helyzetbe kerül 18. életévének betöltése után.
Kétharmaduk kéri, hogy utógondozottként maradhasson a rendszerben; tavaly a 103 nagykorú közül hetvennyolcan, 2008-ban a 88 nagykorú közül hatvanegyen kérték. Többségüknek ugyanis nincs hova menniük. Egy részük visszamegy a családjához, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy csak addig látják otthon szívesen a gyereket, amíg az évek alatt összegyűlt pénze el nem fogy. S egyre gyakoribb az a jelenség, hogy egyes egyesületek, gyülekezetek „beszippantják” a fiatalokat, de ott is csak addig kellenek, amíg tart a pénzük, aztán visszakerülnek az utógondozotti rendszerbe.
Babai Vivien bízik benne, ha sokat és szorgalmasan dolgozik, beindul majd a fodrászüzlete. Talán még a környező településekről is járnak majd hozzá a hölgyek. Ehhez persze még sok gyakorlásra, és persze sok-sok pénzre is szükség lesz, meg arra, hogy mindig nyitott legyen az újdonságokra, tanuljon egy életen át.
forrás: sonline.hu
