Zanzibár a sláger a szocialisták körében?
Zanzibárban töltötte a tavalyi év végét és az idei év elejét Botka László (MSZP), Szeged polgármestere, országgyűlési képviselő. A politikus vasárnap éjszaka érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre.
A Délmagyarország című napilapban ugyanakkor az jelent meg: Botka László az ünnepeket családjával a Mátrában tölti, a külföldi utazásról a lapnak nyilatkozó felesége egy szót sem ejtett. Botka László lapunk kérdésére közölte: karácsonykor a Mátrában voltak, utána azonban feleségével kettesben elutaztak. Mint mondta, utazási irodában fizettek be a nyaralásra, saját pénzből. Hozzátette, hogy nejével évek óta nem voltak nyaralni azon örömteli okból, hogy két évvel ezelőtt megszületett a harmadik kislányuk. A politikus egyébként lapunk munkatársának úgy fogalmazott: ez már mindennek a teteje, hogy a nyaralásáról kérdezik.
Mint ismert, az MSZP-s Zuschlag János is nyaralt már az egzotikus szigeten. Lados István, aki a fiatal szocialista belső munkatársa és bizalmasa volt, a kecskeméti perben elmondta: értesülései szerint Zuschlag az elsikkasztott pályázati pénzek egy részét magára fordította: elmaradt közüzemi számláit fizette belőle, műszaki berendezéseket – például kommunikátort – vásárolt, illetve Zanzibár-szigeti vakációra utazott a feleségével.