Ön is mondja el véleményét!
Regisztrált látogatóink további olvasnivalókat is találnak!



PostHeaderIcon Elhunyt Fekete Gyula

Elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus, újságíró. A Magyar Írószövetség Örökös Tagja 88 esztendős korában halt meg. Temetéséről később intézkednek.

Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen, 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt.

1956-ban a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult.

1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte "Egy korty tenger" című rádiós sorozatát. A nyolcvanas években volt a Magyar Írószövetség alelnöke, 1988-ban a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke.

Háromszor kapott József Attila-díjat, 1991-ben 1956-os Emlékéremmel, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Prima-díjjal tüntették ki.

Már a múlt század 60-as éveiben felhívta a figyelmet az ország demográfiai helyzetének tragigusan rossz tendenciáira, amire eleinte csak mellőzés, később, a magát liberálisnak nevező, máig is uralkodó  eszmerendszer hatalomátvétele óta gúnyolólódás, elhallgatás is osztályrésze volt .

Egyike volt azon nemes, önzetlen beállítottságú értelmiségijeinknek, akik a viszonylag gondtalan, langymeleg szellemi dagonyázás helyett az alkotó munka, a közösségért érzett felelősségvállalás és tenni akarás jegyében éltek és dolgoztak.

Szelleme, munkája és példája velünk marad.

 

Szóljon hozzá!