...ajánlok

Szarka Tamás Mária című művét tekinthette meg a nagyérdemű  a zsúfolásig megtelt debreceni Főnix Csarnokban 2011. december 11-én és 12-én, a Csokonai Színház művészeinek előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az igen látványos, nagyszabású színpadképek és a megrázó erejű zene maradandó élményt nyújtott. Legnagyobb örömöt a tömegesen jelenlévő iskolások arcára tekintve élhette át az ember - ez a produkció kortól, nemtől és kulturális háttértől függetlenül mindenkiben közel ugyanazokat az (pokoli és mennyei) érzéseket váltotta ki. Színház a javából.

Az előadást az index.hu fórumán megjelent írással mutatjuk be, amely amely igen pontosan érzékelteti a hangulatot, szerzője Szarvascsapás becenévvel adta közre, gratulálunk neki is, és köszönjük!

Debrecenben Máriával (részlet)

A Bazilikában tartott Mendika koncert hangjai még másnap is a fülemben énekeltek…szoktam mondani: én mindig zenét hallgatok, csak esetleg más nem hallja :) Csak akkor, ha időnként ki-kitör belőlem, hogy „Betlehembe menjünk el”…és „Szeme legyen ibolya, szeretgesse az ura”. Ezt még egy kis CD hallgatással is megtámogattuk, miközben készültünk a nagy útra, Debrecenbe. A jól bevált, Nádszeget és Dunaszerdahelyet is megjárt négyessel utaztunk ismét. Ahogy Kelet felé tartottunk, bíztattuk a felhőket, hogy ők meg menjenek Nyugat felé, és szép lassan tisztulni kezdett az ég, még egy kis napsugarat is láttunk, mielőtt besötétedett. Persze a Főnix Csarnokban mindegy, kint esik-e, fúj-e, de ha már Ghymes (legalábbis részben…), akkor legyen derűs az ég is :) Közben persze beszélgettünk, ezért szeretem az ilyen hosszú utazásokat, és szóba kerültek az elmúlt hónapok élményei, amikből legalább így részesültem egy kicsit.

Debrecenben legutóbb a Szerelmes Szabadság koncert napján voltam. Akkor már jó kora reggel indultunk, így jól szétnézhettünk a városban még az esti program előtt. Emlékszem, március 15-e volt, és tél…nagykabát-sapka-sál, hazafelé hóvihar. Ez a szép decemberi este enyhébbnek tűnt. A szállásunk most egy sárga házban volt, ráadásul a Betegszobán…sokat viccelődtünk ezen :)

A csarnokban hatalmas színpad és díszlet fogadott emelet magas színpaddal, mögötte óriási fehér szárnyakkal. Gyűltek az emberek…közben egy egyszerű ruhába öltözött férfi a kihelyezett szalmabálák között leült, és nyugodtan fonogatott valamit, ami nagy volt és kerek. Mint később kiderült, ő volt József (Bakos-Kiss Gábor), a nagy kerek pedig a csillag.

A darabról láttam, hogy sokan írtak már, jót is és kritikát is. Ez egyáltalán nem baj, és bár még csak átfutottam ezeket az írásokat, egyaránt igaza lehet annak is, aki a gyönyörű, a felemelő, és annak is, aki a borzalmas sötét oldalát emelte ki. Mert benne volt mindkettő, benne volt „Lucifer és Jézus”, a kettősség, a fény és árnyék, amit talán még sosem láthattunk ennyire élesen. A hajóskapitány szédítően forgatta a hajót, talán ezért lehet, hogy néhányan tengeri betegek lettek tőle, de aki befogadó, annak páratlan élmény volt. Aki azonban advent idején egy szívmelengető Mária és kis Jézus történetre számított, lehet, hogy részben csalódnia kellett.

A nyitójelenet egy pokoli diszkóban játszódott, ahol a züllés minden formája együtt volt: drog, pia, szex, na meg a pénz…és hozzá falrengető zene. Ez is beszédes, hogy diszkó=pokol :) És a másik fontos dolog, hogy a fő gonosz nem Sátán, nem Lucifer névre hallgat, hanem ő Ego (Mészáros Tibor)…a bennünk lakozó önzőség? A rosszabbik felünk? És vele együtt tombolt és rombolt Heródes (Olt Tamás), az őrült uralkodó.

A látványelemek tomboltak már ekkor: volt villogó DJ pult, pénzszórás, aranytrónus és hatalmas aranykoponya, aminek szeméből macskanők lógtak. Szerepelt a Kés a szájban című dal átdolgozva új szöveggel. Ezzel szembeállítva, ellenpontként jelent meg Mária és József, egyszerű ruhában, léleksimogató zenével, az igazi, az örök értéket képviselve. Az angyali üdvözlet jelenet nagyon gyönyörű volt. Angyalseregek ölelésében Mária, a zene pedig részben a rég nem hallott Szerelmes dalra emlékeztetett. Amikor megjelenik a bizonytalanság, a kísértés, hogy megtartsa-e Mária a gyermeket, Erzsébet (Pápai Erika) és József bíztatja, támogatja, míg Ego ellenérveket sorol fel, racionális és hűvös okokat. Az újabb pokoli jelenetsor a gyermekgyilkosság és abortusz témáját boncolta. Leírhatatlanul borzasztó volt, de ez nem kritika. Véres húscafatokat imitáló rongyok szétdobálva, nők hasba szúrása, gyermekcsontváz babakocsiban…nagy kivetítőn egy kisbaba ultrahang képe, közben hallani lehetett a szívdobogását. Bennem azt hiszem elérte a kívánt hatást a zene-szöveg-látvány egysége. Belegondolni szörnyű, mit élhetett át, ha esetleg volt a közönségben olyan, aki ezt már személyesen átélte. Nekem a legszívbemarkolóbb jelenet az volt, amikor az „anyukák” a véres rongyokat dajkálva altató dalt énekeltek nekik, majd amikor a kisgyermekek (lelkeik) bejöttek és anyjuk haját simogatva énekelték: „mégis szép az én anyám, rózsa van a homlokán”

A sok pokoljárás és „gúnycipelés” után a jó szándék győz, és Mária Józseffel szállást keresett utazása közben. Ekkor találkoztak a kováccsal (Hobo), aki önző és rettentő módon elfoglalt volt, ugyanis éppen szögeket készített…ez is hátborzongató…jó nagy szögeket…amik még keresztre szegezésre is alkalmasak akár. A Gyermek mégis, a világ önzősége, gúnyossága és gonoszsága ellenére megszületett, és fényt hozott. A szülés-születés rész a Szálláskereső Mária című versből hangzott el, majd utána Mária felemelkedett a gyermekkel, és közben csodálatos dalt énekelt, s hozzá Tamás hegedült a félhomályban. Ez volt a Vágyalku, új gyönyörű szöveggel… (Tamás említette régebben, tavasszal talán, úgy emlékszem, hogy a Vágyalkut, sőt talán a Kés a szájban-t is leveszi a koncertműsorról, de nem fogjuk bánni a dolgot…utólag kitisztulnak a titokzatos mondatok: itt kezdtek új életet a dalok)

A zárójelenet épp olyan nagyszabású volt, mint az eleje, de pont az ellentéte. Nem sötét és léleknyomorgató, hanem maga a fény, a ragyogás, a csoda gyönyörűsége. A hatalmas szalmacsillag felemelkedett, és sugarait az egész közönség fölé kifeszítették.

A szövegeket sajnos sokszor nem lehetett jól hallani, érteni, bár a darab így is érthető volt. Szívesen elolvasnám valahogy nyomtatott formában, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül, mert minden sorában mély jelentés lakozhat, amin jó lenne elgondolkodni.

A meghajláskor Mária (Újhelyi Kinga) kezébe adtak egy kis csöppséget, aki, mint kiderült, saját kisgyermeke volt :) Tamás is úgy tűnt, nyugodtan és elégedetten tekintett végig a művön, a sok mindenkin, akik rengeteget dolgoztak ezért, és a közönségen, akik ebben a két órában a poklot és a mennyet is megjárták vele, és elismerően ünnepelték, hogy megint egy csoda született…és Jézus él.

Mikor láttam a mosolyát…én pedig arra gondoltam: A királyrévi fiúcska…hova, milyen magasba és mélyre vezet vajon még az útja, mit hoz még le nekünk az égből, és mit hoz fel még a pokolból? Kíváncsian és nyílt szívvel várom…