...ajánlok

Mielőtt belesüppednénk a manapság általánosan és hallgatólagosan megtűrt kegyes, de otromba hazugságok, átverések és szédítések mocsarába, tisztázzuk:

1. A napjainkban magukat szocialistának nevező érdekcsoportoknak a szociális biztonság,  a szolidaritás és a társadalmi igazságosság eszméjéhez kb. annyi közük van, mint tehénnek a harangöntéshez.

1. A napjainkban magukat liberálisnak nevező érdekcsoportoknak a szabad verseny,  a szolgáltató állam és az egyéni szabadságjogok eszméihez (Lásd: Demszky kitünteti Gergényit) kb. annyi közük van, mint sánta kutyának az empiriokriticizmushoz.

Az utóbbi pár év eseményei és eredménye nyomán megvonhatjuk az úgynevezett szociálliberális koalíció mérlegét: lopás, lopás, elnyomás, terror, monopóliumok kiszolgálása és érdekképviselete, végül ismét lopás és lopás.

Ha valaha lesz jól működő és a mainál igazságosabb társadalmi-gazdasági rendszer, az egészen biztosan jobban fog hasonlítani a Liska Tibor által elképzelt, potenciálisan az emberiség történetének legfejlettebb és legcivilizáltabb gazdasági modelljére, az egyéni  vállalkozások és a domináns közösségi érdek társadalmára. Felületesen talán így foglalhatnánk össze: Liska világában az egyén nem mások kárára, hanem saját és a közösség hasznára boldogulhat.

Liska Tibor, a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar közgazdásza egész életében kritizálta a fennálló gazdasági rendet. Elméleti síkon szembeszállt a tervutasításokkal irányított, központosított gazdasággal, de a rendszerváltás után Magyarországon megvalósult kapitalizmust sem üdvözölte kitörő lelkesedéssel. A szocializmusbéli árrendszer kritikájából kiindulva olyan újszerű modellt alkotott meg, mely az egyén vállalkozási szabadságának középpontba állításával önszabályozó módon biztosítja a tehetség érvényesülésének lehetőségét, de az alapvető megélhetést is a társadalom minden tagja számára.

A modell

Liska koncepciójának egyik alapvető fogalma a személyes társadalmi tulajdon. Javasolja az állami kézben levő társadalmi vagyon magánkézbe adását, ám nem a „klasszikus", kapitalista módon. Mindezt egy „licitálás" keretei közt képzeli el, ahol a gondosan meghatározott kikiáltási árra legtöbbet ígérő vállalkozó veheti személyes kezelésébe a társadalmi tulajdonegységet, a vállalkozást. A kikiáltási áron felül vállalt licit a vállalkozó saját erkölcsi tőkéje lesz. Ez azt az értéktöbbletet fejezi ki, ami a vállalkozáshoz a kikiáltási áron (az eszközértéken) felül a licitáló szerint társul. A „licit a licitálóé"-elv alapján, melyet Liska igen gyakran hangoztatott, az így létrejött tőketöbblet minden haszna az erkölcsi tőke létrehozóját, azaz a licitálót illeti. Az erkölcsi tőke hozama, mely megegyezik a mindenkori egyensúlyi kamatlábbal, egy zárolt számlára kerül mindaddig, míg a befizetések összege el nem éri a vállalt erkölcsi tőke mértékét. Ekkor már realizált erkölcsi tőkéről beszélünk, mely szabadon felvehető, elkölthető. A hozamok a vállalás teljesítését követően a vállalkozó társadalmi örökség számláját gyarapítják tovább; ennek részletei később kerülnek ismertetésre.

A kezdeti árverésen felosztott tulajdon nem feltétlenül marad a licitet megnyerő vállalkozó kezében élete végéig. A vállalkozásban többletlehetőséget meglátó más vállalkozók rálicitálhatnak a vállalkozás értékére, saját erkölcsi tőketöbbletet létrehozva. Az eddigi tulajdonos előtt itt két lehetőség áll: a vállalkozást átadja a rálicitáló által kínált értéken, vagy megtartja. A „licit a licitálóé"-elv itt is érvényes. Ha a megtartás mellett dönt, a rálicitáló által létrehozott erkölcsi tőke hasznait az erkölcsi tőke létrehozója, azaz a rálicitáló számára kell fizetnie (így ezentúl más hasznára is dolgozik). Ha viszont az átadást választja, az új tulajdonostól továbbra is megkapja az eredetileg létrehozott erkölcsi tőke hasznait, az üzletet átvevő vállalkozó pedig csupán a saját maga által vállalt tőketöbblet hozamait teszi zsebre. Így minden tulajdonosnak érdekévé válik a vállalkozást hatékonyabban üzemeltető utódot találni, hiszen így tovább élvezheti saját erkölcsi tőkéjének hozamait, a felszabadult forrásokból pedig új vállalkozáshoz juthat, melyet esetleg hatékonyabban működtet, mint tette azt az előzővel. Tehát a licit értékével arányos erkölcsi tőke hozamait akkor is a licitáló élvezheti, amikor már nem ő gazdálkodik vele, akár önkéntesen, akár kényszerűségből adta át. Ezzel érdekelté válik abban, hogy az adott gazdasági egység hosszú távon is hatékonyan működjön, és hogy kineveljen olyan utódot, akinek az egységet nyugodtan átadhatja, aki lehetőleg még jobb vállalkozó, mint az átadó. Következésképp ez a vállalkozó abban érdekelt, hogy konkurenseit kinevelje, ellentétben a monopolistával, aki bármi áron kiirtaná őket.

Liska modelljében a pazarló és túlbürokratizált állami újraelosztás problémájára is megoldási javaslatot ad. Megszüntetné az állami nyugdíjat, az ingyenes orvosi ellátást, a szociális támogatásokat, s mindezt a már említett társadalmi örökség váltaná fel. Az elképzelés szerint ez a társadalmi örökség az állam által polgáraira egész életükben juttatások formájában költött pénzáramok átlagos összegének egy főre eső része. A költségvetési intézmények is személyes társadalmi tulajdonba, vállalkozásba kerülnek, s mindenki piaci áron fizetheti meg a számára szükséges szolgáltatásokat élete során. A társadalmi örökség kockáztatható és nem kockáztatható részre oszlik. Előbbi szabadon felhasználható, utóbbi viszont érinthetetlen. E nem kockáztatható hányad kamatainak kockáztathatóvá váló része szavatolja a létminimumhoz szükséges jövedelmet, még ha valaki el is pazarolta teljes kockáztatható részét. Ez pedig - az egyértelműen kapitalista ihletésű szabad vállalkozási eszmével szemben - erőteljesen szocialista vonás Liska Tibor modelljében.

A koncepció lényeges eleme még a hitel. Ennek nyújtója az a bankrendszer, melynek működését végső soron szintén az ismertetett tulajdonviszonyok keretében képzeli el Liska, ám az elmélet ezen része kidolgozatlan maradt. A hitelek forrását a társadalmi örökség formájában a bankrendszerben elhelyezett betétek adják. Nagyobb tőkeigényű vállalkozások használatba vételéhez hitel szükséges, mely hiteligény bírálata Liska eredeti elképzelései szerint automatikusan történik. A bírálat alapját a már realizált erkölcsi tőke mennyisége, így közvetve a vállalkozó vállalkozói képességei jelentik. Később az automatikus hitelezés elve kimaradt a modellből.

Nyitva hagyott kérdések és a gyakorlat

Liska Tibor modellje számos kérdést felvet, ezek közé tartozik a már említett hitelezési gyakorlat problémája és a bankrendszer teljes működése, de ilyen az embertőke és a környezeti vagyon kezelésének ügye is. Ezek a nyitott kérdések egyrészt továbbgondolásra és konstruktív vitára késztetnek, másrészt erős kétségeket vetnek fel a modell alkalmazhatóságának korlátaival kapcsolatban, már elméleti szinten is. Liska Tibor ugyanis világmodellnek szánta koncepcióját, kiterjesztve azt a gazdasági és társadalmi folyamatok minden területére és szintjére. Fontos megjegyezni, hogy ő nem bevezetni akarta ezt a rendszert, hanem elterjeszteni. Véleménye szerint ha nem terjed el magától, az emberek nem érzik magukénak, és nem is működik hatékonyan. Egyszerűnek, könnyen áttekinthetőnek, mindenki számára érthetőnek kell lennie, különben nem számíthat széleskörű támogatásra.

Liska soha nem állította, hogy tézisei feltétlenül helyesek. Mindig kész volt vitázni, s a gyakorlati kísérletezést tartotta az egyetlen módnak, mely közelebb vihet a gazdaságmechanikai folyamatok hatékonyabbá tételéhez. A legkiforrottabb kísérlet a szentesi Felszabadulás termelőszövetkezetben zajlott, ahol a TSZ vagyonát egy Liska alapgondolatai nyomán kialakított rendszer szerint a tagok kezelésébe adták. Gazdaságelméleti kísérletnek kevésbé, inkább izgalmas játéknak nevezhető az 1982-ben Ökland néven megrendezett KISZ-tábor, ahol a résztvevő 160 diákújságíró a modell alapján működő szabályokat követve élt és versengett egymással 10 napig.

Szintén játék, ám komoly játék a Liska Tibor Szakkollégium LisKaLand elnevezésű rendezvénye.

 

A LisKaLand honlapja