Mrs. Bradley titokzatos esetei
Ha azt a kifejezést halljuk: angol krimi, mindenkinek Agatha Királynő jut eszébe. Éppen ezért szegény Gladys Mitchell sem kerülheti el az összehasonlítást.
Nem kerülheti el , viszont kiállja. A történetek ugyan nem túl eredetiek- hogyan is lehetne bűnügyi regényben teljesen eredetit alkotni?- a vonalvezetés, a gyilkos felkutatása, a lélektani elemek közbeiktatása viszont haátorozttan eredeti karaktert ad ennek a tévéfilm-sorozatnak. Az előkelő környezetben játszódó történet befejezése éppoly váratlan volt számomra, mint a vándorcirkuszban "hősi halált halt" artistanő esete. A főhős egyfajta anti Miss Marple: előkelő, művelt, amerikai. Ez érdekessé teszi őt.
Szóval, váratlan, szóval, poénos, szóval, jó.
Azazhogy mégsem. Mert minden krimi egyúttal társadalmi mű is: szokásokról, mentalitásról ad képet. Mrs. Bradley ( Diana Rigg) kiválóan alakítja a magányos önmegvalósító nőt, folyton szidja a volt férjét,időnként a drága Sgmundot emlegeti, szóval, liberális. Méghozzá észveszejtő módon, konzervatív-utáló módon liberális. A BBC filmje a kilencvenes években készült, az akkori idők mentalitását tükrüzi.
Reméljük, azok az idők már soha többé nem jönnek vissza.