...ajánlok

Hej, de nyomorúságos tud lenni az a külvilág! Enderby úr, a könyvsorozat előző kötetének végén öngyilkossági kísérletbe menekülő költő egy karrierista pszichiáter kezei közé kerül, aki mindent elkövet, hogy kiölje pácienséből az oktávok, szonettek és szextettek utáni vágyat. Munkát talál neki egy kocsmában. Enderby úr, alias Disnow úr, lesz a csapos. Hétköznapi csapos.
Csakhogy egy kocsmában mindenféle dolgok megtörténnek, még az is, hogy divatos popsztárok bulit rendeznek a haverjaikkal. Enderby gyűlöli a popkultúrát, utálja a sekélyes, je-ja típusú dalszövegeket. Ezt használja

ki a popsztár nem kevésbé debilis riválisa, aki megöli ellenségét, majd Enderbyí kezébe nyomja a psztolyt. Hősünk menekülni kényszerül, a Mediterránumba utazik, a társasutazáson megismerkedik egy szelenográfus hölggyel, akinek mindene a Holdm, és igencsak rossz néven veszi, hogy Enderby Úr még szex helyett is inkább a rímeket választja. Dehát egy költő nem tehet másképp, a költőnek mindig a versen jár az esze, csak ezt a nők nem értik. A társaságból kiutálják Enderbyt, aki vándorlásra kényszerül, egészen Afrika szívéig. Itt találkozik ál-eredeti poszt-avantgárd költőkkel, igazán eredeti művészekkel, akik soha nem viszik semmire, és életművészekkel, akiket meg a költészet nem érdekel. A plagizátorok pedig keserves halállal lakolnak, ez Isten büntetése.
Anthony Burgess könyvét kezdő olvasóknak semmiképp nem ajánljuk. A brit szerző ugyanis a posztmodern ízlésterror saját fegyverét használja a poszmodern ízlésterror ellen. Ehhez kell némi irodalmi előkép, mondjuk,  az európai klaszikusok némi ismerete. Meg aztán szeretni kell ám a brit kultúrát, és nemcsak Shakespeare-t kell tudni, hanem a ksebb, nálunknál kevésbé ismert neveket is illik ismerni. Különben elveszünk ebben a néha göytrelmes, máskor egyszerűen undorító külvilágban. A regény világában.
Ja: a természet, meg az erdők, azok szépek. De nem az emberen múlik.