Várad felgyújtása, 1474.
Az 1470-es évek elejére Hunyadi Mátyás királyunk nehéz helyzetbe került. Túl sok háborút vívott egyszerre, túl sok fronton kellett helyt állnia. Ezt aztán ellenségei rendszerint ki is használták. Jó példa erre Várad 1474-es felgyújtása.
Mátyás és haditanácsa az év elején úgy döntött, hogy egyszer és mindenkorra megoldja a "cseh problémát". Magyarország és Csehország között azóta volt feszült a viszony, hogy Podjebrád György cseh uralkodó még az 1450-es években elfogatta a tizenéves Hunyadi Mátyást, s csak azzal a feltétellel engedte szabadon, hogy feleségül veszi lányát, Katalint. Mátyás fogcsikorgatva teljesítette a rabtartó feltételét, ám mihelyst tehette, a csehek elen támjadt. Az 1460-as évektől Magyarország végeláthathatlan háborúban állott a csehekkel, melynek leginkább a Felvidék népe látta kárát: a fosztogató cseh csapatok rendszeresen megsarcolták az itt fekvő bányavárosokat.
A királyi sereg tehát 1474.elején észak felé indult, hogy döntő csapást mérjen a csehekre. Csakhogy a hadvezetés elkövetett egy óriási hibát: a döntően várvédelemhez értő bihari sereget ( ma dandárnak mondanánk) is magával vitte. A bihari katonák távozását pedig felderítői útján a mind beljebb merészkedő török is észlelte. Rájött, hogy védtelenül maradtak a térség várai. Ali szendrői bég, aki nagyvezír akart lenni, úgy érzete, itt a döntő pillanat: elsöprő erejű támadást kell indítani a Temesköz és a Maros-vidék, majd pedig a térség vezető településének számító Nagyvárad ellen.
Kezdetben akadálytalanul jutott előre a török sereg. Felperzselte a Temesközt, a Maros-vidék falvait végigrabolta, és megérkezett Nagyvárad elé. Ekkorra azonban utánpótlása elfogyott, ráadásul Ali bégnek rá kellett jönnie: túl kevés hadianyagot hozott magával. Nagyvárad szabályos ostroma pár hét után kudarcot vallott. Ekkor Ali- akinek immár a szultáni selyemzsinórtól kellett rettegnie- elszánta magát a nagy gonosztettre. 1474.február 8-án a törökök tüzes szalmát hajigáltak Várad házai közé, a menekülő magyarok közül pedig sokakat lemészárolt. Az áldozatok számáról nincs pontos adatunk, történészek ezer és ezerkétszáz körülre teszik.
Hadizsákmányt azonban nem ejtettek, ezért viassza kellett vonulniuk. Várad felgyújtása kétségkívül török siker volt ugyan, de szerencsére tartós, stratégiai eredményt nem hozott.
Csak mérhetetlen pusztulást és szenvedést.
Várad pedig néhány évtized alatt újjáépült. Királyi segítséggel.
Mátyás és haditanácsa az év elején úgy döntött, hogy egyszer és mindenkorra megoldja a "cseh problémát". Magyarország és Csehország között azóta volt feszült a viszony, hogy Podjebrád György cseh uralkodó még az 1450-es években elfogatta a tizenéves Hunyadi Mátyást, s csak azzal a feltétellel engedte szabadon, hogy feleségül veszi lányát, Katalint. Mátyás fogcsikorgatva teljesítette a rabtartó feltételét, ám mihelyst tehette, a csehek elen támjadt. Az 1460-as évektől Magyarország végeláthathatlan háborúban állott a csehekkel, melynek leginkább a Felvidék népe látta kárát: a fosztogató cseh csapatok rendszeresen megsarcolták az itt fekvő bányavárosokat.
A királyi sereg tehát 1474.elején észak felé indult, hogy döntő csapást mérjen a csehekre. Csakhogy a hadvezetés elkövetett egy óriási hibát: a döntően várvédelemhez értő bihari sereget ( ma dandárnak mondanánk) is magával vitte. A bihari katonák távozását pedig felderítői útján a mind beljebb merészkedő török is észlelte. Rájött, hogy védtelenül maradtak a térség várai. Ali szendrői bég, aki nagyvezír akart lenni, úgy érzete, itt a döntő pillanat: elsöprő erejű támadást kell indítani a Temesköz és a Maros-vidék, majd pedig a térség vezető településének számító Nagyvárad ellen.
Kezdetben akadálytalanul jutott előre a török sereg. Felperzselte a Temesközt, a Maros-vidék falvait végigrabolta, és megérkezett Nagyvárad elé. Ekkorra azonban utánpótlása elfogyott, ráadásul Ali bégnek rá kellett jönnie: túl kevés hadianyagot hozott magával. Nagyvárad szabályos ostroma pár hét után kudarcot vallott. Ekkor Ali- akinek immár a szultáni selyemzsinórtól kellett rettegnie- elszánta magát a nagy gonosztettre. 1474.február 8-án a törökök tüzes szalmát hajigáltak Várad házai közé, a menekülő magyarok közül pedig sokakat lemészárolt. Az áldozatok számáról nincs pontos adatunk, történészek ezer és ezerkétszáz körülre teszik.
Hadizsákmányt azonban nem ejtettek, ezért viassza kellett vonulniuk. Várad felgyújtása kétségkívül török siker volt ugyan, de szerencsére tartós, stratégiai eredményt nem hozott.
Csak mérhetetlen pusztulást és szenvedést.
Várad pedig néhány évtized alatt újjáépült. Királyi segítséggel.
