Gyaláztak s megaláztak igaztalanul,
Kit űztek s eltemettek meggondolatlanul.
Eldobtak – de mint bumeráng – visszatértem,
Erősebb vagyok mint valahány Szenvedélyem!

Voltam tetsz-halott,
S majdan lettem én bolond.
Voltam örökös úton-álló.
Úton-útfélen tétovázó.

Hamis Igéknek báránya
Farkasoknak gyóntatója
Bár templomodban nem jártam,
Mégis mindíg velem vagy.

Ha rosszat tettem – megbűnhődtem
Árolókkal körülvéve!
Vérem adtam, hogy megtisztuljak
Világ elé így állok; újra, bátran.

Tolvajok, Tolvajok!

Kiabál és mutogat

S közben zsebre vágja a Holnapot
Mert már megette a Tegnapot

A Tömeg tapsol
Éljenez a Nép
A Medve táncol
Vetkőzik a Szép

És nincs Most – nincs Ma – nincs Elég
Csak Birka – csak Türelem – csak Fájdalom
Ezer év bűne a vállakon!

S mert felélte a Tegnapot
Zsebre vágja a Holnapot

Ha rádtalál:-
Csont-bőr álmok a díványon
Kopogtatnak!
De Te már nem vagy ott…
Lelked rég elhagyott

Fáj a fejem
Szúr a szemem
Remeg a lábam
Zsibbad a kezem

Csábít a végtelen
Ahol alfa és omega Én leszek
Csak egy lövés
S a kapu kitárul nekem

Díler-fiú, értsd meg
Kilépek az Űr-be!
Díler-fiú, Tré-Man
A Pokolban élek

Élek: Ahogyan senki sem
Félek: Ahogy még sohasem

Díler-fiú, lépj le
Ne kövess engem!
Díler-fiú, Tré-Man
Ne keress engem!

Nem tudom
Ki lesz az Áldozat
Nem tudom
Ki lesz a Gyilkosa

Díler-fiú, Tré-Man
Az őrületbe kergetsz!
Díler-fiú, még ma
Felégetsz mindent!

Belövöm magam, vagy lelövöd magad
A Szirének hangja senkit se zavar
Lelövöm magam, vagy lelövöd magad
A dal végére senki se marad!

Nem tudok már szépeket mondani
Az igazságot sem keresem

A valóság csupán illúzió
Se nem közel, se nem távolodó

A Tűz – Felszítja
A Víz – Elmossa
A Szél – Elfújja

A Föld befogad és eltemet
Múltat s Jövőt

Egy Porszem a Kozmosz
Pillanatnyi örökkévalóság

S mire elmondanám
Ez már nem az a Világ!

Ünnep lesz majd, amikor
Nem a Bálványt, de Istent akarod

Ünnep lesz majd, amikor
Nem a pénz, nem a hatalom a barátod

Ünnep lesz majd, amikor
Nem alamizsnát osztanak, de megvendégelnek

Ünnep lesz majd, amikor
Nem a félelem szabja meg létedet

Ünnep lesz majd, amikor
Nem tűzszünet, de béke lesz

Ünnep lesz majd, amikor ráébredsz
Hogy a Mennyország ott lakik a Szívedben
Házadban
Hitedben
Hazádban!

A 25. utcában felkelt a Nap!
És a Költő egyedül maradt

Az emberek már nem látják őt!
Az éberek már nem látnak semmit

A 25. utcában felkelt a Nap!
És a költő tudta: ez az Utolsó nap

A Költő az utcán élt
Padon hált, a Nappal kélt
Kenyere a jóindulat
S ha nem kapott, csak a bánat maradt

Nem haragszik már senkire
Bűnösöket sem keres…
Attól jobb már úgyse lesz!

S ha volt is terve: szép-nagy-kerek
Abból már semmi se lesz!

Talán lehetne még szolga
De ki mondja meg, mi a dolga?
Hisz Ember Embernek Ura nem lehet

És mondá az Úr:…

Nem tárgyalok senkivel
Nincsenek sürgős telefonjaim

Nem vagyok fontos ember
És nem döntök semmiben

Nem fenyegetek senkit
És nem állok perben senkivel

Ha mégis kérdeznéd, mi van velem
Nem hinném, hogy tényleg érdekel

A Suttogó az irigység árnyéka
Beteg gondolat – fertőzi az agyad
A Suttogó a Sátán hangja
Angyalból vicsorgó vadállat
A Suttogó elkorcsosult Értelem
Rosszakarat egy elvetélt életben
A Suttogó a hatalom fegyvere
Cím és Rang nélkül a félelem embere
A Suttogó belopódzik álmodba
És már nem bízol a holnapban
A Suttogó a gonoszság hálója
Nem öl meg csak elrohaszt

A Hit, amelyben gyilkosokat
Szentté avattak
Nem lehet az én hitem!

A Hit, amelyben tudósokat
Máglyára dobtak
Nem lehet az én hitem!

A Hit, amelyben a Bűnbocsánat
Mértéke az arany
Nem lehet az én hitem!

S a Hit amely Igéit
Fegyverrel hirdeti
Nem lehet az én hitem!

Álmomban
Mindig
Egyedül
Nehéz

A vasárnaponként pálinkáért
Rimánkodóktól hangos városban
Elvesztem egy üveg gyümölcsnektárral
S mire magamhoz tértem: éreztem!
Valami nincs rendben körülöttem

Kilátástalan helyzetemen vakablak
Minden látnok – vátesz kizárva!

Gordiuszi csomót ne bogozz!
Labirintusokban ne bolyongj!

Nehéz kenyér, hol kín a halál
De a holnap újra itt talál

Ünnep lesz majd!
Amikor nem alamizsnát osztanak
De megvendégelnek!

Láttam nagy emberek
Fejét porba hullani!
A könyörület virágait
Elhervadni.

De a menyországból még
Nem köszönt rám senki!

Én megjártam a Poklot!
És nem emelt fel senki!

A semmit dicsérő
Színes briolákkal tarkított
Programversek…
Irtózatos szólam-hadjáratok
Mesterséges tudatlanságban
Erjesztve a Bűnt
Erénnyé kovácsolt megalázkodás
Ma már örül, ki Rabszolga lehet
S a Szabadság csak illúzió
Benned rekedt képzelet
Vágyaid-, Indulataid-vezérelt
Ember – Mű-Remek!

Dualista Dadaizmus
Kapitális Kommunizmus
Hungarista Demokratizmus

Idealista Alkoholizmus
Pornográf Brutalizmus
Organikus Orgazmus

Szűk már nekem itt a tér
A Végtelen értelem a tét

Technokrata Humanizmus
Genetikai Szarkazmus
Evolúciós Fanatizmus

Szürreális Pacifista
Univerzum Kloákája
Infosztráda Kalóza – Médiaguru Gatyája

Szűk már nekem itt a tér
A kártyavető vajon mit ígér

Vizuális Kannibalizmus
Egoista Kabalizmus
Ista és az Izmus – Virtuális Univerzum

Szűk már Neked itt a Tér!
A Végtelen Te magad légy!

Még nem látjuk, de közel már a vég
A függöny lehull, s a játék véget ér

A főszereplők még mosolyognak
Smink mögé rejtve bánatukat

A statisztákat alig-alig látjuk
Reflektorfény nekik nem jut

De minek is, hisz ők csak bábuk
Mire hazaérsz, nem is gondolsz rájuk

Figyelmed leköti két erős jellem
Vajon ki győz? A Fantom vagy a Szellem?

De nézd csak, ott elöl megsérült egy néző
Egy másik darab díszlete rádőlt

Aj, jaj, jaj!
Micsoda borzalom!
A Tragédia
Túlnőtt a Színpadon!

Kedves Olvasó!

2010-ben megjelenik Sankó M. Sándor: Rímbatár Átirat című kötete.

Megrendelhető a szerzőnél vagy a kiadónál, a címet - kérésre - privátban elküldjük.

Minek a hófehér lepedő?
Menj csak előre…
Többen vannak…
Megérted-e őket?
Kapubálványok, szűzleányok várnak estére – bizony

Kirakatot bámulni nem merek
Ami ott belül van, tiétek nem lehet
Ablak mögött valaki táncol
Úgy érzed, te már évek óta járod

Tested nyomán lángokban áll a város
Mindenki hajszol, talán kiállod!
Moziban ülsz, az életed látod
Nem hiszed el, hogy ez a Te világod

Gondolataim kibontatlan csomagként hevernek
Elmém rejtett zálogházának mélyében
Kiváltanám, de már késő

Lelkem kapuján a tábla, rajta az írás
Betegség miatt ZÁRVA!

Csendbe zárt Végtelen!
Mondd: mennyit ér az Életem?!

Évezrede törtetek előre
Kőrengeteg mélyén megtörve
Bár néha még a Nap is sütött
Csak araszolgatom a ködöt

Rossz látási viszonyok között
Téves útjelzők a hátam mögött

Indultam Keletnek – s Nyugatnak
Végül mégis itthon maradtam

Itthon maradtam, hazugság-tőr a hátamban
Hiszékeny embernek szegénység a jutalma

Hivatalnokok serege
Aktatáskák büszkesége
Határozatok mögé bújva
Minket a sárba tipornak

Eladtam magam rabszolgának
Nyomorúságom életem ára
Létezésem önérdekű
Bár Szolgálhatnék Közérdekűt!

A kas leér, a bányász kiszáll
Kezében csákány, egy új tárna vár rá
A munka kemény, megállni nem szabad
Így lesz édes a vacsora!

Izzadt testére a szénpor ragad
Cigaretta nincs, s álom egy üveg pia

Tenyered kérges, feltörte a csákány
Orvosságot rá a kocsmában találsz
Sörödért sorban állsz, nem tudod, meddig
Lehet, hogy holnap a sújtólég elvisz

Jó szerencsét!